Kislexikon Találkozott egy kifejezéssel,amiről nem tudja mit jelent? Itt utána nézhet. Amennyiben adatbázisunkban nem találja a keresett szót, kérjük, írja meg nekünk, hogy ezzel is bővíthessük gyűjteményünket.Együttműködését köszönjük! DECOR-TRADE
|
Akantusz
|
A korinthoszi oszlopfõk és egyéb építészeti tagozatok jellegzetes levéldíszítménye. Az akantusznövény levelét szép karéjai, finom tagozása, kecses hajlása minden más növény előtt kiválóan alkalmassá teszi arra, hogy az architektonikus díszítménynek használják. Az ó-görög stílus legelőször a korinthoszi oszlopfőn alkalmazta, majd csúcsvégződések (Lysikrates emléke), gyámkövek díszítésére használta. A görögök stilizált akantusz mindig élesen, erősen tagolt, kissé merev. A római művészet, a bizánci s a renaissance az akantusznak szélesen kiterjedt alkalmazást adott nemcsak az említett építészeti részleteken, de képszékekben, párkányokban, arabeszkekben stb. A római A: stilizálása kövérebb, hajlítottabb a görögnél. |
| Álmennyezet |
Alkalmazásuk elsősorban esztétikai okokból szokás, valamint egyenetlenségek, hibák, kábelek, gépészeti elemek eltakarására, továbbá hang- és hőszigetelő képességük is figyelembe vehető. Anyaguk lehet EPS polisztirol, ásványi, műanyag, fa vagy gipsz. A gipszkarton álmennyezetek a födém modern, gyors és tiszta takarását teszik lehetővé. Hang- és hőszigetelő anyag beépítése esetén ezen értékek javítása mellett a vezetékek elrejtésének előnyét is nyújtják. Az álmennyezeteket fa vagy fém tartószerkezettel azért építjük, hogy a helyiség belmagasságát lecsökkentsük, vagy hogy a teherhordó födém alatt futó vezetékeket eltakarjuk. Ezen felül az álmennyezetek szigetelő paplan kombinációval még további kedvező hatásokat biztosíthatnak. Előnyei a fűtési költség megtakarítás javított hőszigetelési érték által. A meglévő nyers födém léghang szigetelésének javítása mintegy 8 dB-el. Hangteher-szint csökkentés és utólagos szabályozás perforált és sliccelt lapok beépítésével. A tűzgátlási értékek esetleges javítása. |
| Architráv |
Az architráv vagy episztülion a görög templomok homlokzati alakításánál kialakult oszlopos és gerendázatos rendszer kiváltó eleme. Ezen nyugszik a födémszerkezet és a tetőgerendázat, az architráv az oszlopoknak adja át ezek terhelését. Architráv(görög.) vagy episztillon gerendapárkány. Az ó-görög koronázó párkánynak az a része, mely közvetlenül az oszlopfőkön nyugszik; hordja a párkánynak másik két részét (a párkánymezőt és koszorú-párkányt) és mestergerenda módjára összeköti az oszlopokat. Az oszloprendszerek szerint egy három tagból áll, díszítéssel vagy a nélkül. L. Oszloprendszer.Fontos szerepe van a klasszikus oszloprendekben. Az architráv nem terhelhető annyira, mint a boltív, ezért sűrűn kell alátámasztani oszlopokkal. |
| Árkád |
Az archivolt a boltív homlokzaton megjelenő, tagozott felülete. Az ókori római művészetben az architrávnak megfelelően tagozták, ezt a szokást a modern építészet megszületéséig megtartották. Szerepe inkább esztétikai, mint gyakorlati. |
| Atlasz |
(lat. arcus) Oszlopokon vagy pilléreken nyugvó ívsor. Falsík elé épített, félpilléreken vagy féloszlopokon nyugvó változata a vakárkád. A barokk stílusú árkádok nagy hatással voltak a magyar paraszti építészetre is (pl. Balaton-felvidék). A még meglevő árkádos parasztházakat a műemlékvédelem oltalmazza. A középkori építészet, a mellett, hogy gyakran egész utcát Á.-okkal szegélyezett (p. Bern), azokat kisebb nagyobb architektonikus díszítménynek is fölhasználja. Az olasz reneszánsz kedvteléssel alkalmazza az árkádokat különösen a paloták udvaraiban, sokszor több sorban is egymás fölött, p. a kancellária-palotában Rómában, a genovai, a firenzei palotákban stb. |
|
Oszlop vagy pillér helyett alkalmazott, férfialakot [Atlaszt] vagy félalakot ábrázoló szobor, amelynek tartófunkciója is van az épületen. |
| Atlászok |
Vagy atlantidok (görög szó Atlás-ból). Az építészetben Atlásznak nevezik azon erős, izmos férfialakokat, melyek pillérek vagy oszlopok helyett erős párkánykiugrásokat hordanak, p. erkélyek alatt, főbejáró kapuk mellett stb. Minthogy rendesen kettő, v. több van egymás mellett alkalmazva, az A. elnevezés majdnem kizárólag csak többes számban van használva. Az atlászok lehetnek egész vagy félalakok, teljesen szabadon állók vagy a fal színéhez építettek. Helyesen csak erőteljes, nehéz architektúrával kapcsolatosan alkalmazhatók. Az atlászokat a klasszikus görög és római építészet is alkalmazta már, de ritkán s csak a komoly dór stílusú épületekben. A renaissance újra föleleveníti, de legkiterjedtebben - ha sokszor nem éppen a legszerencsésebben is - használja azokat a barokk stílus. A modern építészet néha egész karikatúrákat csinál belőlük. L. Kariatisz, Telamón és Guene. |
| Beltéri díszléc |
A belső terek, falak dekorálására használt hungarocell, vagy gipsz díszítőelemek. Hosszúságuk általában 2m, de 1-1,25-1,3 m méretben is elterjedtek. A polisztirol díszlécek színe általában fehér, de nagyon sok más színben is gyártják, melyek természetesen szintén festhetőek. Színük lehet zöld ( Styrodur), kék(Styrofoam, Fibran), lila (Jackodur), sárga(Ursa, Fibrostyr), rózsaszín(Austrotherm), narancssárga (Bachl). Felületük lehet sima, vagy mintás. A díszlécekkel el lehet rejteni a tapéták összeillesztéseit, az utólag behúzott kábeleket, de rejtett világításhoz és függönykarnisok elbújtatásához is kitűnően alkalmasak. Annak érdekében, hogy mindenki a saját stílusának megfelelően alakíthassa ki környezetét, tradicionális, modern és klasszikus formatervezésű díszlécek egyaránt válogathatnak. A díszlécek felrakása nagyon egyszerű, a kevésbé gyakorlottak számára sem jelent problémát, ráadásul oldószermentes festékkel a felragasztás előtt és utána a kívánt színre átfesthetők. |
| Bimbós fejezet | Növényi díszítésű oszlopfő a korai gótikus építészetben. |
| Boltfelület |
A boltozott térzáró szerkezetnek a tér felőli alsó, látható felülete, melyet gyakran képzőművészeti alkotásokkal díszítenek; mozaik, falfestés, stukkó. |
| Bolthézag |
A boltozatokban, boltívekben a boltozat [főleg kő vagy tégla] elemei között általában habarccsal kitöltött rés. |
| Boltív |
A boltív egy köríves szerkezet mely képes nagy távolságot átívelni jelentős súlyt alátámasztatva (pl. bejárat egy kőfalon). Másképpen; kisebb vagy nagyobb nyílásoknak bizonyos görbe vonalban való áthidalása, ha ezt az áthidalást faragott vagy termésköveknek, avagy tégláknak összeépítéséből szerkesztjük. A boltívek rendesen falnyílásokat fednek, vagy nagyobb boltozatoknak szolgálnak ellenzékül. Görbületük tetszés szerinti, lehetnek félkörívesek, körszeletívesek, magasak és laposak (u. n. romanatívek), csúcsívesek, kosár- és kerülékívesek, illetve hattyúnyak alakúak. A boltívek alakzó-ívek segélyével készülnek, sugaras hézagolással. Ha vastagságuk nem bírná el a rájuk nehezedő terhet, úgy azokat föléjük alkalmazott gyűrűs- és teherhárító-ívek segélyével erősebbekké tehetjük. A faragott kőből való boltívek szintén páratlan számú boltköveknek sugaras összeépítéséből szerkesztetnek. A boltívet használták már az ókori civilizációkban Mezopotámiában, az Indus-völgy mentén, Etruriában, innen vették át a rómaiak, s az első évezred folyamán elterjedt Egyiptomban és Asszíriában is. Fontossá vált a katedrálisok kivitelezésében és a mai napig is használt a modern épületekben (mint például hidaknál). A boltív szinte minden helyen jól mutat. Lakáson belül az egybenyíló helyiségek átjáróit teszi különlegessé, és a kertben is számos építmény jellegzetes eleme lehet. Például a bejárati ajtó oszlopait kötheti össze, de a kertbe vezető út kapujaként is nagyon attraktív látványt nyújt. |
| Boltozat |
Kőből vagy téglából épített térlefedő szerkezet, amelynek terhelése a tartófalakra, ill. támokra, oszlopokra, pillérekre adódik át. Hosszanti terek lefedésére szolgál többek között a dongaboltozat, amelynek görbülete lehet félköríves, csúcsíves v. kosáríves. Két egymást keresztező dongaboltozatból eredeztethető a négy boltozati vaknegyedből szerkesztett római vagy kolostorboltozat, négy boltsüvegből a keresztboltozat, amelynek éleit a gótikus építészetben bordákkal erősítették. A bordák lehetővé tették, hogy a boltozat terhe a támokra nehezedjék. A bordás boltozatok gazdag tagolást tettek lehetővé hatosztású boltozat, csillagboltozat, hálóboltozat. |
| Boltozatváll | A falazatba, pillérbe, oszlopba csatlakozó ív helye. |
| Bordűr |
Jelentése: valaminek a peremét díszítő sáv. A helység, a szoba falainak a megosztására, díszítésére, nagyobb felületek tagolására alkalmas díszítőelem, mely lehet gipsz, polisztirol, vagy tapéta, illetőleg festéssel, matricák alkalmazásával is kialakítható. Szélességük különböző lehet, ízlés szerint alakítható. Elhelyezésük szintén. Keskenyebb bordűr nyújtja a helységet, a szélesebb pedig összébb húzza a teret, a belmagasságtól függően. Elválaszthat vele két színt, vízszintesen és függőlegesen is. Mennyezetre is rakható (tükör mennyezet) főleg nagy belmagasságnál. A bordűrök a megfelelő illeszkedéssel felhelyezett tapétacsíkok, vagy festett falak között rendkívül elegánsan néznek ki. |
| Csavarttörzsű oszlop | Későgótikában és a barokkban gyakori és kedvelt oszlopforma. |
| Csőhéj |
A tartó-, vagy dekorációs céllal tervezett kül- és beltéri oszlopok burkolata. Anyaga polisztirol. Felülete sima, vagy bordázott. A bordák általában függőleges tagozódásúak, de készíthető vízszintes kialakítással is. Mérettől függően; két félből, illetve negyedekből készül. Az oszlop lezárásaként általában oszloptalp és oszlopfő díszíti. A fizikai sérülések elkerülése véget és a hosszabb élettartam miatt ajánlott a felület kérgesítése, azaz homokszórt műgyanta bevonattal való ellátása. Csőhéjjal bármilyen anyagú (beton, eternit, fa) oszlop burkolható. Mérete bármilyen lehet. |
| DECO-FOAM |
Magyar kül- és beltéri polisztirol épületdíszítő termékcsalád. |
| DECOR-TRADE |
Magyar (debreceni) cég. A Lagom ás a Format polisztirol díszítőelemek, álmennyezetek kizárólagos magyarországi nagykereskedője. A honlap üzemeltetője. |
| Díszítőelem |
Belső és külső terek díszítésére, otthonunk esztétikus kialakítására alkalmas elemek (díszlécek, sarokelemek, rozetták, oszlopok, bordűrök) Minden kornak meg volt/van a sajátos stílusjegyei, a rá jellemző díszítőelemek használata . |
| Ékkő |
Kültéri díszítőelem, melyet a nyílászáró középső részébe kell helyezni (ragasztani) Ezt a kiegészítő elemet nevezhetjük középdísznek is. Méretben, stílusban illeszkedik a nyílászárót keretező díszléchez, illetve a ház, és a homlokzat stílusához. Anyaga polisztirol, gipsz, műkő. |
| EPS |
Az expandált polisztirolhab (röviden: EPS) alapanyaga hőre lágyuló polimerizált sztirol, ami habosító anyagot és égéskésleltető adalékot tartalmaz. A túlnyomórészt levegőből álló (98%) anyag kiváló hőszigetelő képességet mutat, jól alakítható, egészségre, környezetre nem veszélyes. Igen hatékony hőszigetelő képességű - csekély súlyú, kellő szilárdságú - könnyen alakíthatóság- nedvességre kevéssé érzékeny - egyszerűen beépíthető - kellemes tapintású, nem irritáló – anyag. Az XPS polisztirolnál puhább anyag, illetve a felülete nem olyan sima, ezért kimondottan csak nagyobb méretű kültéri díszlécek, csőhéjak gyártására használják. Felületi tulajdonságai javítására célszerű műgyanta bevonattal ellátni.Alapanyaga a vegyi alapanyaggyártók által előállított kemény fehér gyöngy, ami hőre lágyuló polimerizált sztirol és pentán, valamint égéskésleltető adalék. Előhabosítás során a gőzzel hőkezelt gyöngyöcskék megpuhulnak és a hőmérsékletnövekedés hatására a pentán gázzá alakulva "felfújja" azokat. A mintegy 10-szeresére duzzadó gyöngyszemcsén belül, apró cellák alakulnak ki. Az így képződő előhabosított gyöngy 3-6 mm átmérőjű. |
| Fogazat |
Váltakozva kiugró, téglalap alakú díszítés a görög párkányzaton. |
| Format |
Moszkvai székhelyű 1999 alakult polisztirol termékeket gyártó vállalat. A díszítőelemek mellett csomagolástechnikai és szigeteléstechnikai termékeket is gyárt. |
| Gérvágó láda |
A profilok különböző méretre vágási feladatainak ellátására alkalmas berendezés. Készülhet fából, műanyagból, melyhez általában tartozik egy sűrű fogazatú fűrész is. Vágástípusok: egyenes vágás, 45 fokos vágás (külső és belső sarok – gérvágás). |
| Girland |
Virágdísz motívum egy párkányon vagy fejezeten, gipszből, kőből, vagy polisztirolból készítve. |
| Heratekta-lemez |
Cement kötőanyagú, kétoldalt sajtolt, szárított faforgácsból, belül polisztirol hőszigetelő maggal készült hőszigetelő lemez. |
| Holkerléc |
Az oldalfal és a mennyezett találkozásánál lévő sarkot holkernek nevezzük. A holker díszléceket magasság szerint csoportosíthatjuk a legegyszerűbben. A legkisebb méretűeket csak és kizárólag gipszkarton belső terekhez, álmennyezetekhez ajánljuk, mert a hagyományos építésű szobáknál a holker íve nagyobb, mint maga a díszléc. A nagyobb holker díszlécek mögött akár csöveket, vezetékeket és egyéb szerelvényeket is elvezethetünk, vagy akár a felső sarokban futó kábelcsatornákat is. Régebben ez a homorulat, a vakolat lekerekítése által jött lére a falsarkokban és mennyezet csatlakozásnál. Érdekesség, hogy ezt a műveletet gyakran sörösüveggel végezték. A holkerléc karnis előtt futó részét karnistakaró lécnek nevezzük. Ez magasságban és mintában azonos az adott holkerléccel, csak a vastagsága több, hogy a felső ragasztási felület jobb tapadást biztosítson. |
| Homlokzat |
Az épületnek utcára, udvarra vagy kertre szolgáló, rendesen nyílásokkal áttört és építészetileg többé-kevésbé gazdagon kiképzett fala, vagy ezen falnak (a tetőzettel egyetemben készült) geometrikus rajza. Egy épületen megkülönböztethetünk: főhomlokzatot, mely a fő utcára vagy térre nyílik; oldal homlokzatot, hátsó homlokzatot, udvar- és esetleg kert homlokzatot. A homlokzatok építészeti kiképzésénél a főelv az, hogy azok lehetőleg hűen tükrözzék vissza az épület belsejét, vagy tolmácsolják annak rendeltetését. |
| Hungarocell |
A fülbevalókat hungarocellbe szúrva, párosítva egy kis rendet teremthetünk ékszeres dobozunkban. Összeaprítva és virágföldbe keverve lazítja a földet, és segítségével az öntözővíz is jobban eloszlik a cserépben. Nagy és mély cserepek aljára tegyünk hungarocellt. Így kevesebb föld szükségeltetik, és a cserép is könnyebb lesz. |
| Íves elem |
Az építészetben egy tetszőleges görbületű vonal, mely két vonalat v. pontot, legtöbbnyire fölül, összeköt. Az ív a boltozat profilja, mely ennek formáját, jellegét megadja (l. Boltív). Az ívnek legalsó, kezdő pontja, ahol az egyenes szárhoz simul, a vállpont és ha az ív boltozva van, a boltozat vastagságának legalsó fekülapja a vállazó. Legfelső pontja a tető- vagy csúcspont; két legalsó pontja közötti legrövidebb távolság az ívköz, míg a csúcspont és a vállpontokat összekötő vonal közötti függőleges távolság az ívmagasságot adja meg.Szerkezeti tekintetben a csúcsívnek az az előnye van a félkörív fölött, hogy a csúcsívvel különböző távolságukat egy magasságban lehet átívelni, ha az íveknek hegyesebb, avagy nyomottabb alakot adunk. 5. A kosárív a nyomott ívek közé tartozik és egy ellipszishez hasonlít; 3 középpontból szerkesztjük.Vannak azonban szerkesztési módok, melyek a kosárívet több középpontból írják le. Az emelkedő v. hattyúnyakalakú ív voltaképpen kosárív, melynek két vállpontja különböző magasságban van. Különösen lépcsők aláboltozásánál alkalmazzák; szerkezete, meglehetősen szövevényes. Az arab építészetnek jellemző formái az u. n. patkóalakú ívek, vagyis olyanok, melyeknél az ív a középpontokat összekötő vonal alatt még tovább folytatódik; kétféle van: a félköríves patkóalakú ív és a csúcsíves patkóalakú ív.A különböző építészeti stílusok az itt bemutatott ívformákat még többféleképen variálták, különösen pedig többszörösen meghajlították vagy karéjozták azokat. Így p. a román építészet gyakran alkalmazza a félköríves karéjokból szerkesztett lóhere- és legyezőalakú íveket: a csúcsíves építészet a karéjokat csúcsívekből szerkeszti. A karéjok találkozásánál képződő nyúlványt orrnak nevezik. A perzsa építészet gyakran alkalmazza az ívformát és úgy a csúcsíves, mint a barokk- és rokokó stílus még igen gazdag változatosságú ívformákat is használ.Kültéri díszléc, ablakkeretező léc, holkerléc készülhet ívelt kivitelben is, ha szükséges. |
| Ívformák |
dongaív, félkörív, laposív, szegmensív, körszeletív, parabolaív, csúcsos patkóív, Mór-ív, lándzsaív, lóhereív, vállív, konvexív, hullámos ív, domború és homorú ív, szamárhátív, csúcsív, gótikus ív, Tudor-ív, háromnegyedkörív vagy patkóív, hattyúnyakív |
| Karnistakaró |
Minden holkerléchez gyártható karnistakaró léc is, melyet a sínes karnis esetén alkalmazunk. Szerepe, hogy eltakarja a karnis előlapját, illetve a megnövelt felső rögzítési pont vastagsága biztosabb rögzítést eredményez. A helységben (holkerben) végigfutó díszítő léccel egységes képet alkot.A karnistakaró léceknek nem csak beltérben, hanem kültéren is lehet szerepe. Segítségükkel könnyedén díszíthetők a vastagabb ablakpárkányok, valamint egyedi konzolok is kialakíthatóak (darabolással) belőlük. |
| Kérgesítés |
A kültéri lécekhez kérhető egy felületképzés, az ún. kérgesítés, amely ellenállóbbá teszi a díszlécet ( vagy az egyéb, ezzel a kiképzéssel ellátott díszítőelemet ) a mechanikai, időjárási, UV sugárzási stb. hatásoktól. Természetesen a kültéri díszlécek alkalmazhatóak beltérben akár kérgesítve is. A beltérben használni kívánt díszítőelem kérgesítését abban az esetben javasoljuk, ha nagyobb – pl. mechanikai - igénybevételnek van kitéve, ha például ajtónyílást keretezünk vele, és fenn áll az ütődés, súrlódás lehetősége. Beltérben alkalmazott kérgesítés finomabb felületű, simább struktúrát kap, mint a kültéri díszítőelem. Egyéb esetben gazdaságosabb a natúr (kéreg nélküli) változatot használni. A díszítőelemek élettartalmát, külső behatásokra való ellenállását megnövelő eljárás. Házilag a kérgesítés felhígított polisztirol ragasztóval törtéhet, legalább 2-3 rétegben.Természetesen az egyes rétegek felkenése közt az előző réteg száradását kivárjuk.Azokat a díszítő elemeket melyek sérülésnek nincsenek kitéve nem szükséges kérgesíteni. |
| Kinyomópisztoly |
Gyorsan és egyszerűen tölthető 310ml-es tubusokhoz (ragasztó, tömítők) használható szerszám. Segítségével gyorsan, tisztán dolgozhatunk. |
| Konzol |
Díszítés céljából elsősorban kültéren alkalmazott építészeti elem. A konzolok méretben és stílusban illeszkednek a keretező léchez. |
| Könnyűbeton |
Újrahasznosított polisztirol golyócskákból és különböző adalékokból készül. Cement homok és víz hozzáadásával, géppel vagy kézzel keverhetjük készre az anyagot. |
| Kültéri díszléc |
A külső terek, falak, homlokzatok dekorálására használt hungarocell, vagy gipsz díszítőelemek. Hosszúságuk általában 2m, de 1-1,25-1,3 m méretben is elterjedtek. |
| Kváder |
Hasáb alakúra készített szabályos építőkő (kváderkő), amelynek felülete a homlokzat síkján látható marad. Méretét az épület arányai adják. Az épület sarkain függőlegesen egymáshoz illeszkedve, vagy hézagok kihagyásával is elhelyezhető. Rakhatjuk azonos, vagy váltakozó méretet használva is. |
| Lagom |
Orosz (moszkvai) székhelyű, polisztirol termékeket gyártó vállalat. A díszítőelemek mellett csomagolástechnikai és szigeteléstechnikai termékeket is gyárt. Egyesült a FORMAT vállalattal. |
Lizéna pillér A falsáv (lizéna): a falpillérnél kevésbé kiülő, pillért utánzó vakolatsáv. Nincs lábazata, és a pilasztertől eltérően fejezete sincs. Egy többnyire a homlokzatok függélyes irányban való tagozására szolgáló aránylag keskeny és a magasság dimenziójában kiterjedő kiszökellék, amely csak igen csekély mértékben lép a falsík elé. Általában rendes pillérfejezettel látják el és nem ritkán entázissal (l. o.) készítik. A L. különösen gyakran látható a barokk stílusú épületek homlokzatain, amelyeknél sokszor minden tagozás, fejezet, lábazat nélkül alkalmazzák.




